Beépített nyomozónk szerepe a leltárhiány feltárásban
Társaságunkat megkereste egy logisztikai központ raktárvezetője, hogy segítsünk az áruház raktárában jelentősen megemelkedett leltárhiány okainak feltárásában.
Az információk begyűjtése
A raktárvezető elmondása szerint a telephelyükről ismeretlen körülmények között nagy tételben tűntek el értékes nyersanyagok valamint szerszámok, és az áruházban nincsenek vagyonőrök, csupán áruházi kamerarendszer. A vele történt személyes konzultáció során igyekeztünk minél több alapinformációt begyűjteni, amely alapján a magánnyomozást elindíthattuk.
A beépülés
Munkatársaink közül kiválasztottuk azt a személyt, aki a kereskedelemben már szerzett tapasztalatot, ezáltal könnyen átlátja a folyamatokat és az esetleges hiányosságokat, kiskapukat gyorsan feltérképezi. Kiválasztott kollégánk a Megbízó áruházában, mint egyszerű munkavállaló jelentkezett. Így beépülő munkatársunk személyét csak az áruház raktárvezetője és biztonsági vezetője ismerte. Kollégánkon keresztül megismerhettük az üzemen belüli árumozgásokat és azok kontrollját, valamint lehetőségünk adódott a telephely vizuális felderítésére, és azoknak a gyenge pontoknak a felmérésére, ahol észrevétlenül kicsempészhetőek az említett nyersanyagok és szerszámok.
Az értékelés
Az összegyűjtött információk alapján társaságunk magánnyomozói csoportja értékelte, majd megtervezte a végrehajtandó feladatokat:
- megszerveztük a gyártelep be- és kiléptető pontjainak megfigyelését
- a személyek megfigyelését
- a gyártelep azon pontjainak ellenőrzését, amelyek alkalmasak lehetnek bármilyen áru vagy nyersanyag ellenőrizetlen kijuttatására.
Megfigyelés és követés
Több napos megfigyelésnek és a minden részletre kiterjedő értékelő- elemző munkánk eredményeként kollégánk sikeresen beazonosította a bűncselekményben részt vevő személyeket, akik előre megtervezve, rendszeresen tulajdonítottak el az üzem területéről a szóban forgó nyersanyagokat és szerszámokat. A látókörünkbe került személyek egy jól szervezett és irányított csoportot alkottak, amiben mindenkinek meg volt a szerepe, és mindenki tudott a másik tevékenységéről. A csoportban egyetlen irányító személy volt, aki leosztotta a feladatokat, és utasította a többieket.
Voltak, akik az ellopandó anyagokat előkészítették, összegyűjtötték, és a szállításig egy általuk kialakított rejtekhelyen tárolták, mások pedig az üzem vagyonvédelmi szolgálatának éberségét kijátszva kisteherautón szállították ki az eltulajdonított értékeket.
Megvizsgáltuk az üzem vagyonőreinek érintettségét is, azonban az őrök a cselekményekben tevőlegesen nem vettek részt. A megfigyelés során beazonosítottuk a csoport által használt gépjárműveket, majd azokat több alkalommal lekövettük. A konspirált követés eredményeként meghatároztuk azokat a külső helyszíneket, ahova a kilopott nagyobb mennyiségű színesfémet leszállították, és ott azok eredetének vizsgálata nélkül értékesítették. A megfigyelés és követés során folyamatosan dokumentáltuk a személyek bűnös tevékenységét, így szerezve több bizonyítékot is.
Bizonyítékok feltárása és a gyanúsítottak meghallgatása
Megbízónkat személyes konzultáció során tájékoztattuk a nyomozati munkánk során feltárt bizonyítékokról, az érintett személyek kilétéről és az elkövetési módszerekről, melyről írásos anyagot, valamint a fényképeket és videofelvételeket is átadtunk a részére.
A megbeszélés során egyeztettünk a megbízóval, és az ügy eredményes lezárásaként az érintett személyek meghallgatása mellett döntöttünk. A meghallgatások kezdetekor egy külső auditor cég munkatársainak kiadva magunkat, egy időben több üzemi dolgozót hallgattunk meg, köztük a lopásban érintett személyeket is. A lopással gyanúsított személyek meghallgatása során az előre megtervezett meghallgatási taktika alkalmazása és az eléjük tárt terhelő dokumentumok hatására elismerték tettüket, és részletesen beszámoltak a csoport tevékenységéről, azon belüli szerepükről, és megnevezték az értelmi szerzőt, aki az egész csoportot irányította. A meghallgatások során képet kaptunk az üzemben zajló folyamatokról és az azokon belüli hiányosságokról, melyeket kihasználva tudták az elkövetők cselekményüket rendszeresen folytatni.
Rendőrség bevonása
Az elkövetők által elismert nagy kárérték miatt megbízónk a rendőrségi eljárás megindítása mellett döntött, amelyben segítettük, és az eljárásban képviseltük őt. A kárenyhítés céljából az elkövetők mediációs eljárás keretén belül az okozott kár jelentős részét megtérítették.
És a konklúzió…
Megbízónk a magánnyomozás eredményével maradéktalanul meg volt elégedve, ezért felkérte társaságunkat egy komplett biztonsági audit elkészítésére, melynek során számos biztonsági hiányosságot és kockázati tényezőt derítettünk fel, és adtunk rájuk megoldási javaslatokat. De ez már egy másik sikertörténet…
(kép forrása: https://idfi.ge/public/upload/Meri/gchq_surveillance.jpg)