Egyre többet fosztogatják a kamionokat

Tavaly jelentősen növekedett a teherfuvarozók elleni bűncselekmények száma. Csak Nagy-Britanniában 1188 kamionrablást regisztráltak. Magyarországon ugyan jóval kevesebbet, de ez aligha biztatja a nemzetközi fuvarozókat.

Jelentősen megugrott tavaly a közúti árufuvarozók ellen elkövetett bűncselekmények száma.  Az európai, közel-keleti és afrikai régióban 72 százalékkal több (összesen 2600) ilyen káresemény történt 2015-höz képest – derül ki a TAPA nemzetközi szállítmánybiztonsági szövetség adataiból, amit a Népszava idézett. Európában csak idén májusban több mint hatmilliós kárt okoztak a kamionokat, teherautókat fosztogató bűnözők.

Magyarországon a rendőrség tavaly ötven olyan bűncselekményt regisztrált, amik célpontja kamion vagy teherautó volt. Ez ugyan jelentős csökkenés a 2015-ös 101 alkalomhoz képest, de a nemzetközi fuvarokat is vállalókat ez kevésbé vigasztalja. Nagy-Britaniában például 1188 tehergépjármű elei támadást jelentettek 2016-ban. A rablások nagy része nem őrzött kamionparkolókban történik, ezek biztonságának megteremtésén folyamatosan dolgoznak.

A szállítmányozók ugyanakkor egyre nagyobb arányban vesznek igénybe telemetriás biztonsági szolgáltatásokat, mint amilyen például a JUSTICE SECURITY Kft. Flottafelügyelete

Hogy a tolvajok milyen módszerekkel fosztogatják a kamionokat, arról korábbi anyagunkban találhatnak további információkat.

Comments are closed