“Francia kapcsolat”

2013-ban a JUSTICE Security felkérést kapott egy nemzetközi kiskereskedelmi lánctól, hogy tegyenek rendet náluk Franciaországban a vagyonvédelem terén, valósítsák meg azt az innovatív és magas szintű vagyonvédelmi koncepciót, amit a magyarországi üzleteikben és logisztikai központjaikban is sikeresen alkalmaztak. A hosszas előkészületek után a tényleges szakmai szolgáltatás 2014. márciusában kezdődött meg Franciaország 32 városában. Az azóta eltelt több mint egy év alatt a kemény munka jellemezte a projektet: tervezés, szervezés, ellenőrzés és végrehajtás. A kitartó munka eredménye pedig már kezd látszani. Az ismeretlen eredetű leltárhiányok mértéke felére csökkent az elmúlt egy év során az általunk őrzött áruházakban. Azonban a JUSTICE Security nem áll meg egy elégedett partnernél. Nemzetközi kapcsolatrendszerünket már korábban is erősítettük, belépve az Eurotraffic Alliance-be, az európai vagyonvédelmi cégeket összefogó szövetségbe, viszont most a francia kapcsolatot is szorosabbra fogtuk: 2015. május 13-án ugyanis beléptünk a Magyar – Francia Kereskedelmi és Iparkamarába, Magyarországon egyedüli vagyonvédelmi cégként. A szervezet közel 250 francia érdekeltségű taggal rendelkezik, ami kiváló lehetőség bemutatni Franciaországban elért sikereinket. 2015. június 04-én a Kamara az újonnan belépő tagjai részére egy koktélpartival és vacsorával egybekötött rendezvényt szervezett. Az új tagoknak lehetőségük volt röviden magukat bemutatniuk, így vagyonvédelmi cégünk is büszkén mesélt a külföldön elért eredményeiről. Az ízletes vacsorát követően pedig lehetőség nyílt, hogy az új tagok személyesen is megismerkedjenek egymással. A JUSTICE Security hasonló rendezvények keretein belül, a jövőben is ápolni kívánja mind a francia mind a hazai szakmai kapcsolatait.   Kapcsolat francia vagyonvédelmi céggel

Comments are closed