900 000 Ft-ot ért a bűnözők fejével gondolkodni

lopas

Csak annyi konkrétumot lehetett tudni, hogy az M0-ás környékén rendszeresen fosztogatnak, az elkövetők fő célpontja egy sportáruház volt. A Justice Security csapata kapta meg a feladatot, hogy ebből kiindulva próbálják meg kézre keríteni a tettest vagy tetteseket.

Rengeteg energiába telt felgöngyölíteni az ügyet, de a fáradozást siker koronázta: a Justice emberei a nyomozás során kielemezték, mikor és hol lehet tetten érni az elkövetőket, és úgy szervezték, hogy a helyszínen már a vagyonőrök és a Justice Security mellett egy rendőrpáros, egy nyomozó és egy helyszínelő is várja a mohó bűnözőket.

Az elkövetők nem okoztak csalódást, ott jelentek meg, ahol a Justice emberei gondolták.

Az összehangolt munka eredményeképpen a román idénymunkások éppen akkor buktak le, amikor több sportruházatot magukra véve közelítették meg a kisbuszukat, amit okosan egy távolabbi üzlet elé parkoltak, ahova külső kamera már nem látott el.

A jármű azonosítása kamerás felvétellel nem lett volna lehetséges.

A sportruházatokból még az üzlet próbafülkéjében kivágták a biztonsági csipogót, így a kapu nem riasztott, egyszerűen kisétáltak a ruhákban. Az elfogás pillanatában fény derült arra is, hogy aznap már nem először tettek így. A 3 elkövető ellen eljárás indult, a termékek 900 000 Ft értékben visszakerültek az üzletbe.

Nem ritka az ilyen bűneset: a tettesek sokszor utazó tolvajok, és a módszerük sem volt egyedi. Ami ebben az esetben példátlan volt, az a hatóságok és a cégek zökkenőmentes együttműködése, zavartalan kommunikációja. A Justice csapata egy köszönőlevélben fejezte ki nagyrabecsülését a hatóságok irányába.

Comments are closed