A megbízó igényeihez maximálisan igazodó, rugalmas toborzás-kiválasztásra törekszik a Justice Security Vagyonvédelmi, Tanácsadó és Szolgáltató Kft., így a szükséges készségek és kompetenciák vizsgálata minden dolgozó felvételénél eltérhet egymástól. A vállalat HR-vezetője kifejtette: egy többek között komplex őrzés-védelemmel, épületfelügyeleti, biztonságtechnikai rendszerek telepítésével, üzemeltetésével, magánnyomozással és kockázatelemzéssel foglalkozó cég esetében a felvételi beszélgetésen minden esetben vizsgálják, hogy a jelentkező megfelel-e a törvényi előírásoknak, megvan-e a megfelelő képesítése, hatósági igazolványa, kamarai regisztrációja.
A legalacsonyabb beosztásban dolgozó kollégák esetében is nagy hangsúlyt fektetnek a referenciaszemélynél vagy kapcsolattartónál a potenciális munkavállaló ellenőrzésére, hogy meggyőződhessenek a jelölt megbízhatóságáról. A leendő dolgozónak rendelkeznie kell a BM Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatal bűnügyi nyilvántartó osztályától kapott feddhetetlenségi igazolással. Vizsgálják a jelentkező egészségügyi állapotát, a vezető beosztásban dolgozó kollégák esetében különböző teszteket alkalmaznak, bizonyos posztoknál pedig munkapszichológus véleményét is kikérik. Az elsősorban nagyobb ipari és kereskedelmi vállalatoknak különböző biztonsági szolgáltatásokat nyújtó Justice Security Kft. 250 vagyonőr munkáját biztosítja országszerte, így a vidéken dolgozó kollégák toborzásánál alvállalkozóik segítségét is igénybe veszik. Az üres pozíciókat a nyomtatott sajtóban hirdetik meg, a magasabb pozíciókat az interneten, szakmai lapokban is közzéteszik, néha fejvadász cégek segítségét kérik.
A kiválasztás általában kétfordulós, először a HR-vezető, majd az adott terület vezetője találkozik a jelölttel. Bár pályakezdőknek is lehetőséget biztosítanak, általában két-három éves tapasztalatot várnak. Egy adott pozíció betöltésénél az elvégzendő munkafolyamatok jellege, a jelölt tapasztalatának, képességeinek, kondíciójának az összhangja a mérvadó. Mislai Viktória a sikeres kiválasztás egyik kulcsának azt tartja, hogy a felvétel előtt a jelöltek számára lehetőséget biztosítanak az adott munkaterület megtekintésére.