Csak annyi konkrétumot lehetett tudni, hogy az M0-ás környékén rendszeresen fosztogatnak. Az elkövetők fő célpontja egy sportáruház volt. A JUSTICE Security csapata kapta meg a feladatot, hogy ebből kiindulva próbálják meg kézre keríteni a tettest vagy tetteseket.
Rengeteg energiába telt felgöngyölíteni az ügyet, de a fáradozást siker koronázta: a JUSTICE emberei a nyomozás során kielemezték, mikor és hol lehet tetten érni az elkövetőket, és úgy szervezték, hogy a helyszínen már a vagyonőrök és a JUSTICE Security mellett egy rendőrpáros, egy nyomozó és egy helyszínelő is várja a mohó bűnözőket.
Az elkövetők nem okoztak csalódást, ott jelentek meg, ahol a JUSTICE emberei gondolták.
Az összehangolt munka eredményeképpen a román idénymunkások éppen akkor buktak le, amikor több sportruházatot magukra véve közelítették meg a kisbuszukat, amit okosan egy távolabbi üzlet elé parkoltak, ahova kültéri kamera rendszerek már nem látnak el.
A jármű azonosítása kamerás rendszerek felvételivel nem lett volna lehetséges.
A sportruházatokból még az üzlet próbafülkéjében kivágták a biztonsági csipogót, így az áruvédelmi kapu nem riasztott, egyszerűen kisétáltak a ruhákban. Az elfogás pillanatában fény derült arra is, hogy aznap már nem először tettek így. A 3 elkövető ellen eljárás indult, a termékek 900 000 Ft értékben visszakerültek az üzletbe.
Nem ritka az ilyen bűneset: a tettesek sokszor utazó tolvajok, és a módszerük sem volt egyedi. Ami ebben az esetben példátlan volt, az a hatóságok és a cégek zökkenőmentes együttműködése, zavartalan kommunikációja. A JUSTICE csapata egy köszönőlevélben fejezte ki nagyrabecsülését a hatóságok irányába.