Örömmel jelentjük be, hogy a Justice Security referencia listája tovább bővült, még hozzá Magyarország legnagyobb biotermékeket forgalmazó áruházával, a Bijó Bolttal. A Bijó Bolt egy 2014-ben indult vállalkozás, a Bijó …
Nemzetközi vagyonvédelmi szövetség született Az Eurotraffic Security Alliance (ETSA) alapító dokumentumát a 2015. május 18-19-én lebonyolított alapító ülés végeztével a résztvevő tagszervezetek képviselői kézjegyükkel látták el, így a Szövetség hivatalosan …
A kíváncsiság örök mozgatórugója az emberiség fejlődésének. Az információéhség nem csak a modern kor velejárója, hanem már régi időkben is alapvető emberi tulajdonság volt. Az ősi angolszász jog is büntette …
Az Eurotraffic Security Alliance (ETSA) alapító dokumentumát a 2015. május 18-19-én lebonyolított alapító ülés végeztével a résztvevő tagszervezetek képviselői kézjegyükkel látták el, így a Szövetség hivatalosan is létrejött. A hivatalos …
A JUSTICE Security komolyan veszi az utánpótlás képzést mind szakmai, mind sport vonalon. 2015-től ugyanis nemcsak a vagyonőrképzésben vállal komoly szerepet, de a fiatal generáció sportéletének támogatásából is kiveszi a …
Avagy az Eurotraffic szövetség éles tesztje Egy újonnan felállítandó szervezet esetében előfordulhat, hogy a működés kezdeti időszaka nehézségekkel teljes. A szerepkörök nem kristályosodtak ki igazán, így a tagok nincsenek még …
Ön milyen informatikai eszközzel védi a cége bizalmas adatait? Honnan tudja, hogy az alkalmazottak mikor, milyen állományokat küldtek vagy másoltak? Hogyan biztosít eltérő elérési jogokat a munkatársaknak, részlegeknek? Miként ellenőrzi …
E-learning képzés nem(csak) vezetőknek A tabletre kidolgozott tananyagok biztosítják a leghatékonyabb oktatást. A bolthálózat HR vezetője nyugalmat erőltetett magára, de legszívesebben széttépte volna a képzési tervet. Hát, hogy lehetne tőle …
A kiskereskedelem vezetői számára talán a legnagyobb ellenség az ismeretlen eredetű leltárhiány. Ennek csökkentéséhez ma már nem elég pár biztonsági őr, stratégiai szemléletű vagyonvédelemre van szükség. A JUSTICE Security hosszú …
2015 februárjától a JUSTICE Security komoly szerepet vállal a vagyonőrök magyarországi képzésében. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara által kiírt pályázaton a JUSTICE Security akkreditált képzőhely minősítést szerzett, amelynek …
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.