Justice Security – A jövő boltjainak védelmezője

Az idén 11. születésnapját ünneplő Justice Security Kft tovább halad a partnerek igényei és a technológiai újdonságok által kijelölt fejlődés útján. Ennek keretében új kollégával bővült csapatuk, illetve hamarosan olyan – jelenleg még a háttérben zajló – fejlesztések is napvilágot látnak, amivel a cég még színvonalasabb és eredményesebb megoldásokat tud nyújtani a prémium szintű vagyonvédelemre vágyóknak. Ezekről is kérdezzük Révész Pétert, a cég új kereskedelmi igazgatóját.

Honnan érkezett a Justice Security csapatához?

Előzőleg majd 10 évet töltöttem a Riarex Kft-nél, ahol végigjárva a ranglétrát először videotechnikai termékfelelős, majd műszaki vezető, végül a legutóbbi három évben kereskedelmi vezetőként dolgoztam. Az értékesítés, a vezetői teendők és a kiemeltebb ügyfelekkel való kapcsolattartás mellett a videotechnika mindig is megmaradt szerelemnek, az IP és a manapság újdonságnak számító HD-SDI technológia mindig is érdekelt magánemberként is.

Milyen feladattal került a Justice Security Kft-hez, aki azért nem ugyanazon a vevői piacon mozog, mint előző cége?

Nincsen nagy különbség az eltérő vevőkör között, csupán az, hogy eddig főleg kivitelező és viszonteladó cégekkel álltam kapcsolatban, akik az általam értékesített rendszereket szállították és szerelték be a végső megrendelőkhöz. Most pedig közvetlenül a megrendelőkkel kerülök majd kapcsolatba, akiknek minden esetben valamilyen egyedi problémára kell hathatós műszaki és védelmi megoldásokat kínálni. És a lényeg itt van, miszerint a Justice Security nem elsősorban élőerős szolgáltató kíván maradni, hanem az innovatív műszaki technológiákat is felvéve palettájára olyan szinergiákat tud nyújtani a prémium megoldásokat igénylő megbízóknak, akik már rövidtávon, felmutatható eredményekkel kívánják orvosolni biztonság-, és vagyonvédelmi problémáikat.

Mondok egy példát: egy kereskedelmi láncnak adott mértékű leltárhiányát az iparágban megszokott szint 1/5-re vagyunk képesek leszorítani, ami a mai profitszegény világban igencsak vonzó lehet a tulajdonosoknak. És ezt nem csupán magas szinten kiképzett és motivált vagyonőrök segítségével kívánjuk elérni (ezzel önmagában ugyanis lehetetlen), hanem olyan innovatív, saját fejlesztésű technikai eszközökkel, mint például a már jól ismert POSeidon kasszafelügyeleti rendszerünkkel. Ennek már készül a továbbfejlesztett (v3.0) verziója, ami képes lesz többek közt IP kamerák fogadására és egyedi (ügyfeleink által javasolt) video analitikák kezelésére is. Látókörünkben van több olyan vadonatúj technikai megoldás, melyeket beintegrálva a Justice Security portfóliójába képesek leszünk a jövő üzleteinek védelmi koncepciójának a lehető legmagasabb színvonalon megfelelni. Ilyen irányú referenciatelepítések egyik megbízónk un. Future Store (Jövő Boltja) üzletében már elkezdődtek, de a fejlesztések és újdonságok körének teljes bemutatását egy szakmai nap keretében ez év őszére tervezzük.

Mi mást is kívánhatnék, mint sok sikert a fentiek megvalósításához és azt, hogy mielőbb halljunk az új koncepció részleteiről.

Köszönöm és ígérem, hogy a Securifocus elsők között lesz, akinek beszámolunk majd újdonságainkról!

Comments are closed