Ne hagyja a véletlenre a lehallgató-berendezések felfedezését!

Nagyot robbant a hazai közéletben a közelmúltban több lehallgatási botrány is. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben tavaly nyáron találtak poloskagyanús eszközt, ami miatt nyomozás is indult. Az egyelőre nem derül ki, kik és miért helyezték oda az eszközt. Ugyancsak máig nem tudni biztosan, hogyan kerülhetett az MTVA igazgatói irodájába az a mikrofon, amit tavaly tavasszal fedeztek fel.

A két esetben nem csak az a közös, hogy az irodákban dolgozók tudta nélkül hallgatták le őket, de az is, hogy csak véletlenül derült ki az egész. Az MTVA épülete a sajtóban megjelent információk szerint például beázott. A szárításhoz meg kellet bontani a kábelcsatornát a kérdéses irodában is, akkor vették észre a mikrofont.

Egy ilyen, ismeretlenek által végzett lehallgatás sok kérdést felvethet, de a legfontosabb, hogy vajon juthattak-e érzékeny információkhoz a készülékek telepítői. Egy igazgatói irodába rejtett lehallgató-berendezés nemlehallgatás felderítés csak egy országos jelentőségű intézménynek okozhat, akár súlyos pénzekben is mérhető anyagi kárt. Egy kisebb magáncég irodáiban vagy akár egy magánlakásban is elhangozhatnak üzletileg érzékeny vagy más jellegű, bizalmas, személyes információk, amiket nem szívesen osztanánk meg másokkal azokon kívül, akiknek szánjuk.

Szerencsére manapság már nem kell a puszta véletlenre vagy egy beázásra bízni azt, hogy felfedezzük az illetéktelen lehallgatást, esetleg videofelvétel-készítést. A biztonságtechnikai piacon számos olyan berendezés elérhető, amikkel egy szakember gyorsan és biztosan képes a lehallgatás felderítésre akár a falazatban, n, álmennyezetben, bútorzatban, hálózati elosztóban, dísztárgyakban elrejtett mikrofonokat, vagy az úgynevezett „pin hole” (rejtett) kamerákat.

Akár kikapcsolt állapotban is

A legmodernebb ilyen berendezések közé tartoznak az amerikai Research Electronics International (REI) által gyártott ORION sorozat eszközei. Ezlehallgatás ellenek a nemlineáris csomópont-detektorok képesek akár a kikapcsolt vagy inaktív állapotban lévő, vagy éppen SIM-kártyák segítségével működtetett lehallgató berendezések felfedésére is.

Működési elvük egyszerűen: a detektor bizonyos frekvenciájú rádióhullámokat sugároz ki, amiknek egy részét visszasugározzák a mikrofonokban, kamerákban, SIM-kártyákban, található nemlineáris érintkezők (diódák, tranzisztorok… stb.). A berendezés az ezek által visszavert rádióhullámok észlelése nyomán jelzi a lehallgatóeszközök jelenlétét.

A Justice Security Kft. a jelenlegi piacon elérhető legmodernebb detektorait tudja hadrendbe állítani a rejtett lehallgató-berendezések ellen, bárhova is dugták el azokat, így még csak azt sem kell kivárni, amíg beázik a tető.

Comments are closed